Bemutatkozás 2

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben több mindent tudhattok meg rólam ugyanis a legelső bejegyzésemben nem írtam le mindent. ( csak hogy jobban összetudjunk barátkozni ! ) Jó olvasást!

Először is Varga Zoé a nevem, 13 éves vagyok. Heves megyében élek, Hatvanban. A kedvenc színem a fekete , fehér és szivárvány összes színe kivéve a rózsaszínt. Kedvenc vagyis szerencse számom a 3. Kűlönbözök másoktól ugyanis kisebbségi komplexusom van .Szeretek segíteni másoknak. Ha egy szóban jellemezhetném magam akkor az vagy egy kártyavár lenne vagy egy repülő. 3 idegen nyelven tudok beszélni: Angol, Görög, Koreai. Ha már a koreánál vagyunk akkor azt is elmondanám hogy nagy rajóngói vagyok a BTS(bangtan boys)-nek és egyéb K-POP-ot előadó embernek .Szeretném ha a blognak lenne egy saját mottója: "Inkább meghalnék minthogy álmok és szenvedély nélkül éljek." Kedvenc ételem a tenger gyümölcsei, pizza és a hideg koreai tészta. Kedvenc növényem a flamingó virág és Sakura Fa ami általában sőt inkább Japánban található meg de Koreában is szokott lenni.Szeretném ha segíthetnék másoknak azzal is hogy hasznos blog bejegyzéseket hozok létre. Az álmom pedig az hogy: Dél-Koreában élhessek és életem végéig ott éljek. DE van még egy álmom az pedig az hogy:

Before I die I want to..........singing for millions.

Before I die I want to..........to reach my dreams.

Ha lenne egy képességem ebből a kettőből választanék: Az emberek szívébe látni és megmondani az igazságot belőle, Vagy beszélnék az állatokkkal/megérteni őket. Szeretnék egy éttermet Koreában de ha nem éttermet akkor egy tetováló szalont.

Ennyi lett volna a "Bemutatkozás 2" nevű bejegyzésem. REmélem most már jobban megismertetek. Következő bejegyzésem témája pedig a Koreai szokások lesznek és(vagy) egy különleges téma amit ti választhattok meg!

Sziasztok és Köszönöm, hogy elolvastátok a blogomat.

És ne felejtsétek: "Inkább meghalnék minthogy álmok és szenvedély nélkül éljek."

Ajánló
Kommentek
  1. Én

  1. Ancsa25
    2018. március 29., csutörtök 19:32
    Válasz

    Édes cukim! Koreàban nagy az éhezés , ìgy éttermet nyitnod nem sok értelme lenne..de aranyos vagy!